Számtalan legenda született már hajók és repülőgépek eltűnésével kapcsolatban a Bermuda-háromszög néven elhíresült térségről. A napjainkban is hurrikánok és egyéb természeti csapások sokaságával megvert régióról azonban kevés valósághű beszámoló látott napvilágot.
A Bermuda-háromszög a média és a kommunikáció fejlődésével vált ismerté. Magát a kifejezést is (amely a Miami-Bermuda szigetek-Puerto Rio által határolt területet jelenti az Atlanti-óceánon) a sajtó nevezte így először a múlt század negyvenes éveiben. A térséggel kapcsolatos első, tudományos-fantasztikusnak számító beszámolók is ugyanekkor születtek meg, négy amerikai tengerészeti bombázó repülőgép eltűnése kapcsán. Az itt dokumentált furcsa jelenségek - amelyek leginkább hajók és repülőgépek elvesztéséhez vezetnek - azonban nem egyediek, hiszen a Japán közelében Ördög tengereként ismert térségben is feljegyeztek már furcsának tűnő eseteket, de a világ más régióiban is számon tartanak hasonlókat.
Ősi beszámolók
Kolumbusz is megemlítette már, hogy errefelé hajózva az iránytű nem működött megfelelően. Beszámolója azonban nem sok feltűnést keltett akkoriban, hiszen a hajózás még gyerekcipőben járt, és egy-egy karavella nyomtalan eltűnésének nem tulajdonítottak jelentőséget. Éppen a hiányos ismeretek miatt azonban már akkor legendák születtek tengeri sárkányokról, kígyókról és más természetfeletti lényekről, amelyek akár egész hajókat képesek a mélybe rántva elpusztítani.
Eltűnések
A rejtélyesnek tűnő esetek sora már a XIX. században megkezdődött. A Lotta nevű vitorlásnak 1866-ban, majd két évvel később a Viegónak veszett nyoma. A Miramon 1884-ben aztán tovább folytatta a sort a szerencsétlenül járt hajók sorában. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vitorlások nagy korszakában éppúgy végezhetett tűzvész a járművekkel, mint egy trópusi vihar. Tovább nehezíti a valóság rekonstruálását, hogy ez idő tájt nem létezett semmilyen távközlési berendezés, amivel vészjeleket adhattak volna le, és beszámolhattak volna a történtekről. Éppen ezért, ha a hajók a tervezett időre nem futottak be célállomásukra, még napokig nem gyanakodtak a kikötői hatóságok.
A mentő- vagy kutató egységek útja is hetekig tarthatott, már amennyiben egyáltalán ismerték a feltételezett katasztrófa helyszínét. A Bermuda-rejtélyek sorában talán az első a Cyclops nevű, 19 000 tonnás szénszállító volt, amely úgy vált semmivé 309 főnyi legénységével 1919-ben - a szikratávíró korában -, hogy egyetlen vészjelzést sem adott le. A korabeli beszámolók alapján az eltűnés napjaiban a tenger nyugodt volt, ezért semmi sem magyarázza a hajó rejtélyes sorsát.
A második világháború után nem sokkal aztán katonai repülőgépek váltak köddé egy, a térségben végrehajtott gyakorlat során, úgy, hogy korábban rádióüzeneteket váltottak a parttal, és a radaron, képernyőn is láthatóak voltak. A sokkhatást - majd az azt követő szenzációéhes beszámolókat - csak fokozta, hogy a keresésükre küldött hidroplán sem került elő soha többé. További találgatásokra adott okot a pilóták rádióüzenete, amelyben mindenféle furcsa légköri képződményekről és egy teljesen más környezetről számoltak be.
Nem sokkal később, 1955-ben egy amerikai sportjacht utasai gyarapították az eltűntek listáját, ám a hajót később épségben találták meg. Az események kapcsán aztán konspirációs elméletek születtek, megmagyarázhatatlan negyedik dimenzióról, annak kapuiról, amelyek néha megnyílnak, Atlantiszról, az elveszett földrészről és idegen lények tevékenységéről, amik persze szenzációként robbantak a világ összes sajtóorgánumában.
Más vizeken
Tény, hogy a térségben regisztráltak már különös meteorológiai jelenségeket, de nem kell feltétlenül magyarázhatatlan jelenségekre gondolni azonnal. Az eltűnéseket figyelembe véve a katasztrófák száma semmivel sem több, mint hasonló nagyságú és meteorológiailag szintén "problémásnak" tekinthető területeken.
A New Yorkból 1872 decemberében kifutó Mary Celestet csak több héttel indulása után találták meg. A szerencsétlen sorsú hajót a brit lobogó alatt hajózó Dei Gratia fedezte fel. A korabeli média által később csak szellemhajóként emlegetett Mary Celest fedélzetére átszálló tengerészek azonban egyetlen embert sem találtak. Dulakodásnak vagy zendülésnek nem volt jele, és a későbbi vizsgálatok sem tudtak megállapítani semmit. Az Új-Zélandról 1890-ben kifutó Marlborough-t csak eltűnése után 23 évvel találták meg a Horn-fok környékén, igaz, ekkor a legénység és az utasok maradványait is meglelték a még mindig dagadó vitorlájú, penészes roncson.
Tények és magyarázatok
Mind a Bermuda-háromszög, mind a Japán-tenger partjainál fekvő, a matrózok által Ördög tengereként emlegettet térség olyan területen fekszik, ahol a valós és a mágnesesség szerinti észak egy vonalban van, és ez korábban egyértelműen megnehezítette a tájékozódást. Ma azonban, a műholdas helymeghatározás korában ez elhanyagolható. Tény azonban, hogy mindkét területen alattomos zátonyok húzódnak a szárazföld közelében, amelyek a kisebb hajók estében a mai napig problémát okozhatnak, ha egy hirtelen lecsapó tengeri vihar sodorni kezdi őket.
A bajt tehát tetézi az időjárás, amely hirtelen semmiből felbukkanó viharok formájában ölt testet mindkét helyszínen. A Bermuda-háromszögben például a hullámok egyedül a Golf-áramlat hatására akár négyszeresükre is nőhetnek, és ez önmagában is katasztrófákat idézhet elő, esélyt sem adva a hajók legénységének.
Egyes kutatók a terület geofizikáját vizsgálva úgy vélekednek, hogy víz alatti vulkánkitörések okozták a katasztrófák nagy részét, vagy az azt követő több tíz méter magas pusztító hullámokkal, vagy metángáz formájában feltörve, megmérgezve a legénységet. Mások, tovább menve az elméletben, a tenger alatti kitörések kapcsán nem cunamiszerű áradatot és óriáshullámokat látnak, hanem egy vákuumszerű jelenség kialakulásáról beszélnek, amelynek hatására a víz halmazállapota egyik pillanatról a másikra megváltozik, és a legnagyobb hajók is kőként süllyednek a közel 5 kilométeres mélységbe. Ezek az elméletek nagyon sok esetben magyarázatot adnak a nyomtalan eltűnésekre, valamennyi furcsaságra azonban nem.